Szabó Gabriella vagyok,

Okleveles fascia és gerinctréner, jógaoktató, gyermek SZTM tréner (szenzomotoros tartásjavítás és mozgásfejlesztés gyermekeknek)

23 évvel ezelőtt mikor először találkoztam a jógával és a meditációval még nem gondoltam volna, hogy a későbbiekben oktatója is leszek. Az életem úgy alakult,hogy elinduljak egy olyan irányba ami addig papíron nem volt sehol leírva. Első lépésként jógaoktató lettem és már akkor inspirált, hogy itt ne álljak meg, hanem tanuljak és folyamatosan képezzem magam.

Korábban már megismerkedtem a mobilizációs technikákkal, így ebben az irányban folytattam a tanulmányokat, előbb okleveles fasciatréner majd pedig gerinctréner képesítéseket szereztem. Munkám során nagy inspirációt és motivációt jelent az emberekkel való közös mozgás. A szépkorúak egészséges mozgás iránti elköteleződése és a fiatalabb korosztály lendülete együtt adják a sok pozitív energiát az órákon.

Óra után ha akár egy vendég úgy indul haza, hogy a mozgás örömöt okozott neki akkor már le is tettük az alapokat és sokkal szívesebben jön újra és újra, ezért fontos, hogy tudjam van e olyan mozgásszervi vagy bármilyen más típusú probléma amihez akár alternatív gyakorlatot is tudok adni, hogy a motivációja megmaradjon. Az órákat úgy állítom össze, hogy mindenki találjon benne olyat ami megtetszik és rendszeresen csinálja a gyakorlatokat akár otthon is, –a visszajelzéseknek nagyon örülök és hálás vagyok mikor megosztja valaki a saját tapasztalait.

Nagyon fontos az óráimon a mobilizáció, stabilizáció, nyújtás és emiatt nem kifejezetten jógaórának hívom, mert mindenképpen a gerinc védelme és a törzsizmok stabilizációja kapja a legnagyobb hangsúlyt. Az órákról nem hiányozhat az SMR henger sem és ezzel szinte minden olyan gyakorlatot-legyen akár egy jógapóz- tudunk végezni amit csak szeretnénk, különböző edzettségi és fittségi állapottól függően, de használunk az órákon gumiszalagot, kislabdát, egyensúlyozó félgömböt, dynair párnát.

Ami talán a legfontosabb és majdnem kimaradt, az pedig a LÉGZÉS, amire az órákon kiemelten figyelünk és megmutatom hogy végezd helyesen.

Így, ha bármelyik állítás közel áll Hozzád:

Gyere és mozogj egy olyan órán ahol fontos a jókedv, de fokozzuk a vérkeringést,javítjuk a testtartást, lazítjuk az izmokban lévő csomókat, erősítünk,mert arra is szükség van és csökkentjük a narancsbőrt is. Bármilyen életkorban és erőnléti állapotban jöhetsz, de friss sérülésed ne legyen vagy papírod arról, hogy nem mozoghatsz.

E-mail

info@gaby-yoga.com

Telefon

+36 20 358 6188

Facebook

Gaby Yoga